Édes, csípős, és keserű

Három íz, melyet külön-külön sem könnyű helyesen élvezni, hát még ha összegyúrjuk őket egyetlen pompás ízkavalkáddá! Pedig az igaz barátságok pontosan ilyenek - csakúgy, mint az élet. Az édessel kezdődik minden, a legkönnyebben befogadható ízzel, mely azonnali, vitathatatlan és kellőképpen intenzív élménnyel kényeztet minket. Kellőképpen intenzív, hogy eltompítson minden mást és csak őkelme után vágyakozzon gyarló lelkünk. Mindenhol jelen van, könnyű utánpótláshoz jutni, legyen szó akár szilárd, akár folyékony táplálékról - vagy éppenséggel érzelmekről, érzésekről, kedélyállapotról. Csalfa jószág: miközben a végletekig kényezteti gyanútlan áldozatát, el is tompítja elméjét - így nélküle semmi sem lesz elég intenzív, semmi sem lesz olyan jó, mint azelőtt, hogy szegény pára vesztésre állt volna a mézes-mázas csalfa veszedelem ellen. Már egészen kis gyermekkorunkban megtapasztalhatjuk az édes csábítást - mértékkel, helyesen fogyasztani, élvezni azonban csak később tanuljuk meg, már aki egyáltalán eljut odáig! S milyen könnyű itt megállni, és megálljt parancsolni a kéznek, amely más ízek felé nyúlna! Mire a vesződség, ha az édes portékák így is kielégítenek? Minek szenvedni, ha mindent jól meg lehet cukrozni, és az összes kellemetlen vagy csupán ismeretlen ízű élet-morzsa ragacsos, nyúlós illuzióvá változtatható?

Mert az élet nem ilyen. Az élet sokszínű és igen sok ízű étek. Van közte olyan falat, amelyben mindenki kedvét leli, míg egyes ínyenc-falatok csak keveseknek okoznak örömet. De butaság volna minden pillanatból édességet varázsolni, durván elnyomva ezzel a többi fűszert, melyek teljessé tehetnék minden egyes napunkat. Bár az édes pillanatokat hajszoljuk, de ki tudja maradéktalanul kiélvezni őket, ha néha ne jutna olyan erős falat a sors - ilyenkor túlságosan is - roskadozó asztaláról, melytől sokszor a könnyünk is kicsordul?

A csípős, erős ízek adják mindennapjaink pikantériáját, nélkülük egyhangú lenne az élet, csakúgy mint az étkek. Még ha néha fel is szisszenek, ha néha túlzásokba is esem - nem tudom elképzelni az életem pikantéria nélkül! Ugyanakkor az én szememben az erős ízek testesítik meg a konfliktusokat, a nagy veszekedéseket és a heves érzelemkitöréseket mindennapjaim során. Kénytelenek vagyunk hát velük együttélni, akárhogy is tiltakozunk ellenük - hozzánk tartoznak. A legjobb barátságokba is kever egy-két csipetnyit a nagybetűs Sors - néha túl sokat is; ilyenkor nincs mit tenni, dönteni kell: ki-ki meddig kíván a közös edényből falatozni.

Ha az erős ízeket sem könnyű kiélvezni, mi a helyzet a keserűséggel? Szintén hozzátartozik a mindennapi élethez, s bár néha tényleg jobb lenne csak túlesni rajta - aki tudja hogyan tegye, örömét lelheti benne. Mindig azt gondoltam, ahhoz hogy a keserű italokat, étkeket igazán élvezhessük, kell egyfajta érettség, s némi élettapasztalat. Sok-sok palack édes bornak kellett elfogynia ahhoz, hogy teljes elégedettséggel tegyem le az asztalra az első kiürült poharat, melybe száraz bort töltöttem. Rengeteg jobb-rosszabb minőségű tejcsokit bontottam fel, míg megtanultam élvezni és szeretni a legjobb svájci étcsokoládéból készült remekműveket, melyből ma már akár két-három kocka is elrepít a csoki-mennyországba. A keserű pillanatok nélkül nem lenne olyannyira édes az a kevéske boldogság, mint ahogy az sem értékeli igazán a napfényt, aki felett ne borult volna még be az ég.

Éppen ezért az én kedvenc csokim étcsoki, melyhez intenzív chili íz párosul - mert olyan, mint az élet: először cseppet édes, majd jön az erős-paprika íz, végül az étcsoki keserűsége tesz teljessé minden falatot. Az én egyik jó barátom pedig tudta ezt, ezért csomagolt nekem egy táblával belőle. Nagy kincs ez az alufóliába, majd díszes papírba csomagolt, a nagy melegben egyszer meg is olvadt csemege! Nem csak mert minden kis falatot boldogan majszolok el, hanem mert Ő adta nekem. Talán a kezében szorongatta, míg hazaért vele, mintha az én kezemet fogná, talán gondosan vigyázott rá, ezerszer több figyelemmel, mint amit a gyárban valaha is kaphatott. Abban is biztos vagyok, hogy többször végigsimította - mert én is ezt tettem - hogy elképzelhesse mennyire értékelem majd a boldogság eme száz grammját. Talán vett egy táblával Magának is, hogy megtudja mit szeretek a chilis csokiban. Talán már fel is bontotta, és meg is kóstolta. Talán ízlett Neki is, de az is lehet, hogy nem. Nem fog lebeszélni róla, nem fogja megkérdezni, mit szeretek benne, vagy hogy miért nem jó nekem a tejcsoki?

Ő olyan nekem, mint a kedvenc csokim. Édes, mert tudja mi kell nekem, pedig nem kérdezi, de ha mégis, én nem mondom el. Boldoggá tesz, hogy beszél velem, ha meghallgat, vagy elmondja mit gondol a világról. Édes, mert megengedte, hogy a mindennapjai része legyek. Édes, mert bár nem fogta meg a kezem soha, nem öleltük még át egymást és egyáltalán nincs a közelemben, mégis közel áll hozzám. Csípős, mert megmondja, ha elég belőlem, szól, ha rossz vagyok és kiállhatatlan. Csípős, mert - csupa kedvességből - szurkál engem; így kerülünk még közelebb egymáshoz. Csípős mert ha rossz napja is van, mégsem zár ki még olyankor sem. Csípős, mert megvéd engem, velem mérgelődik, harap, vagy éppen kiabál, ha azt kell. Keserű, mert nincs itt és én nem vagyok ott. Keserű, mert néha megbántom és mert néha megbánt. Keserű, mert pont olyan nehéz eset, mint én.

Kedves Barátom! Köszönöm szépen a születésnapi ajándékom, mely mellé csomagoltad ezt a tábla csokoládét! Boldoggá tettél mindkettővel és nyugalommal tölt el a tudat, hogy kettőnk közt nem téma, ha késve köszöntjük meg egymást, mint ahogy megannyi szánalmas sérelem sem, melyet állítólagos "barátaim" vágtak a fejemhez mostanság!

Szerencsés és boldog ember vagyok, mert több igaz, és jó barátom is van. Ez a bejegyzés viszont csak az Övé, mint ahogy ez a tábla csoki is csak az enyém..

-- Köszönöm szépen, Szilvi!