Instant kávé, hideg zuhany, gyűrött ing

A hőség miatt nem aludtam egy szemhunyásnyit sem egész éjjel - várható volt hát, hogy a szokásosnál is zsibbadtabb fejjel fogok kikászálódni az ágyból. Legendásan rossz alvó vagyok, de még rosszabb ébredő - ilyenkor a legjobb nem a közelemben lenni, egyrészt mert nem vagyok szép látvány, másrészt a legkevésbé sem nevezném magam barátságos fickónak ilyenkor. Zárójelben megjegyezném, sokan máskor sem neveznek annak, ezzel viszont most nem foglalkoznék (máskor sem).

Azóta sem..

Első utam a Mac-hez vezetett, átfutottam hát a leveleimet és szomorúan konstatáltam, hogy bár sok új üzenetem érkezett, egyik sem az volt, amire vártam - ez nagyjából egyenértékű azzal, mintha nem kaptam volna egy árva levelet sem. Miközben szokásos sétámat tettem a mindennapi rutinnak számító portálok, blogok RSS-csatornái között, szemem egész véletlenül a monitor jobb felső sarka felé tévedt: 

11:39 - tehát el fogok késni!! 

Az egér üres koppanással vette tudomásul, hogy innentől kezdve egy darabig nyugta lesz (ezt megerősítendő pár másodperc múlva kis diódáját is kikapcsolta) - én viszont kénytelen voltam magasabb fokozatra kapcsolni, hiába tiltakozott ellene minden egyes éber és éppen ébredező idegsejtem. Percek alatt felállt a vészforgatókönyv, mely a következőket tartalmazta: első körben kávé, persze instant. Kávé kell, ez nem vitás - ám az idő szorít, így a szertartás kimerült két kanál granulátum és egy kockacukor nyakonöntéseben forró, ám nem lobogó vízzel. Hogy a víznél maradjak, a kávé után jöhetett a zuhany, végül miután összekaptam magam és a cuccaimat, már rohantam is be a munkahelyemre. Szokatlan tempó ez tőlem, így ébredés után fél órával - de mint a mondás is tartja: szükség törvényt bont. A kapkodás és az instant kávé azonban soha sem vezet semmi jóra, nincs ez másképp most sem: az ingem idegesítően összegyűrtem, talán a táskámmal, talán már a kapkodásban - nem is számit. Bizonyára más is így van vele, nem csak én: egy kívülálló talán észre sem veszi az apró fiaskót - én azonban másra sem tudok gondolni egy jó darabig.

A legrosszabbakra felkészülve léptem hát be az irodába, ahol aztán dél után pár perccel elfogyaszthattam a reggelimet, miközben átfutottam az aznapi leveleket és feladat-listákat. Munkahelyen reggelizni nem jó dolog, teljesen igazad van, azonban éhen halni még rosszabb - már pedig a konyhapult felett eldőlt viadalt a kávé nyerte, vitathatatlan fölénnyel - most viszont határozottan a korgó gyomor állt nyerésre. Ezek után elégedetten nyugtáztam, hogy nem csak hogy időben sikerült beesnem a munkahelyemre, de ha ügyesen keverem a lapokat még ki is fújhatom magam az első roham előtt. Így esett meg, hogy bár elaludtam, kényelmesen (ez 1-1,5 órát jelent) megkávézhattam a lányokkal - és még az ingem miatt sem szólt meg senki.

A mai napom ettől a ponttól totális érdektelenségbe fulladt, egyetlen felüdülést az a Miles-album okozott, amely a gályázás közben szólt; azonban sajnos egy idő után már a Mester sem tudott feldobni. Jelen pillanatban harmadszor csavarom ki a vizet a billentyűzetből, ennek ellenére nem látom a munkám látszatát, pontosabban szólva nem látom a különbséget a reggeli állapotok (A-pont) és a mostani helyzet (B-pont) között. Ez pedig felettébb idegesít.. Sokkal jobban, mint a gyűrött ingem.

A szerző Miles Davis: But Not for Me c. alkotását ajánlja a post olvasásához.