Szex és New York - a mozifilm

Shopping is, after all, vertical sex.

/Az eredeti Sex and The City cikkekből, 1996. augusztus 12./

Imádom az HBO sorozatait! Kevés kivételtől eltekintve szinte mindegyiket nyomon követem több-kevesebb rendszerességgel. Talán nem okozok senkinek túl nagy meglepetést, ha elárulom: a Sex and The City (továbbiakban csak SATC) bámulása sosem volt a mindennapi programjaim része. Egy-egy kóbor epizód elkapása bőven kielégítette kiváncsiságomat a négy szingli történetei iránt - még arra is futotta, hogy ne maradjak szégyenben, ha női társaságba keveredve a sorozatra terelődne a szó.

Talán furcsának találod, hogy egy magamfajta arc egy kifejezetten nőknek, és nőkről szóló termékről ír, de ha azt mondom a négy csaj sorsát (többek közt) egy férfi egyengeti vagy éppen kuszálja kellőképpen össze - mindjárt elnézőbb leszel! Darren Star nem a SATC-vel bizonyította be, hogy ért a sikerszériákhoz, elég megemlítenem a Beverly Hills, 90210-et vagy a Melrose Place-t - ezekért az az úriember felelős, 

aki Bradshaw kisasszonyék sorozatos garázdálkodásáért New York City berkeiben. A dolog nem is olyan elképzelhetetlen, mint hinnénk.. Legnagyobb kedvencem, Nick Hornby is próbálkozott hasonlóval! Odáig elment a fickó, hogy egy nő bőrébe bújva első szám első személyben meséljen el egy olyan sztorit, amely első pillantásra is mélyebben szánt mint Carrie értekezései a harmincon túli kozmopolita nő viszontagságairól.

Persze senki ne gondolja, hogy a hat évadnyi epizód és az egész estés mozifilm csupán Star munkája lenne - a nőbanda sztorijait eredetileg egy bizonyos Candace Bushnell ötlötte ki és a New York Observer közölte le, még mielőtt az HBO lecsapott volna a jogokra. A vezető forgatókönyv-író is nő (Liz Tuccillo) mint ahogy természetesen a stylist (Patricia Field) is..

Miután ilyen szépen kiveséztük a sorozat hátterét, illő lenne végre rátérni a filmre! A gyengébbik nem képviselői kellőképpen kikészítettek már a premier előtt két héttel, ezért hát úgy döntöttem revansot veszek és élek kiváltságos lehetőségemmel: premier előtt fogom megnézni a filmet! Alaposan elterveztem a hadműveletet, melyet azzal kezdtem, hogy felállítottam egy listát azokról a lányokról, akiket kezdés előtt tíz perccel fel fogok hívni. A dialógus nagyjából így zajlott le mindenkinél:

- Helló Tamás vagyok, idefigyelj ugye Te mondtad, hogy meg szeretnéd nézni a Szex és New York mozifilmet?

- Ahaaaaa..! Mikor megyünk?!

- Janeeem.. csak azért hívtalak, mert én most megnézem és szerettem volna megosztani Veled az örömömet..

- ...........

Elmés és roppant fontos társalgásaim közepette pedig beszereztem mindazt, amit a film alatt el fogok fogyasztani. Ez több szempontból is jó ötletnek tűnt. Egyrészről egy csajos filmhez töménytelen édesség dukál - a fogyókúra átmenetileg felfüggesztve még a legelszántabbaknál is - én pedig a (l)ehető legauntentikusabb SATC-élményt szerettem volna megkapni, bármi áron. Másrészről ha már a szemeimet és az agyamat több mint két órán át sanyargatni fogom, az ízlelőbimbóim had' tobzódjanak.. A következőkkel megrakodva érkeztem a nézőtérre: egy zacskó HARIBO gumimaci, egy tábla a kedvenc Cadbury's tejcsokimból és egy Mars Delight. Az i-re a pontot az abszolúte feminim Light coke tette fel.

FIGYELEM!

Ami most következik, azt csak akkor olvasd el, ha már láttad a filmet, illetve teljesen biztos vagy benne, hogy az életben nem akarod megnézni! Olyan dolgokat fogok elárulni, amelyek tönkretehetik felhőtlen szórakozásod, ha idő előtt megtudod - egy szóval SPOILEREZNI fogok!

A film lendületesen indít, talán csak Fergie miatt - nem tudom, de igazából nem is számít, az már sokkal inkább, hogy ez a hév szinte azonnal alább is hagy és a dramatúrgiai csúcspont környékéig így is marad. Őszintén megmondom a film első fele borzasztóan üres volt számomra, kínomban magamba tömtem a gumicukor háromnegyedét /lesz munkája a fogorvosnak/ míg Carrie és Mr. Big kideriválta, hogy össze fognak házasodni, természetesen csakis a közös hajlék kedvéért, mert amúgy tökéletesen megfelelne a "nem vagyunk házasok, csak a barátom"-felállás. Mindeközben azonban megtudtuk azt is, hogyan alakult a másik három csaj élete, milyen problémákkal küszködnek - de ez is csak inkább amolyan kötelező jellegű számadásnak hatott, kivéve Mirandát, kettejük konfliktusát valahogy hitelesnek találtam (színészi kvalitás, hallo).

Láthatjuk Sarah Jessica Parkert (ezentúl Sarah J.P.) egy eredeti Vivienne Westwood (nekem nem mond semmit a név, de kérdezzünk meg erről egy nőt inkább) esküvői ruhában pózolni a Vogue fotósának, aki egy Hasselbladdal nyomta (a nőknek ez nem mond semmit, de kérdezzetek meg engem... :)) - mi mással? A filmben amúgy is rengeteg márkát felvonultattak, kezdve a vitaminos víztől a filmtől elválaszthatatlan Manolo Blahnik cipellőkön át a szintén rendszeresen visszaköszönő almás termékekig. Sebaj legalább tudod mivel kenyerezd le a csajod, főleg ha materialista is a kicsike..

Node, elég a fanyalgásból, térjünk rá az általam legtöbbre tartott jelenetre (még mindig SPOILER-veszély!), amikor is egy csapásra szertefoszlik minden szingli legszebb álma: az esküvő kudarcba fullad. Természetesen ezt bárki megjósolhatta volna előre (különben hol lenne a konfliktus a filmből), azonban nem is ezért jár dícséret a stábnak! Amikor Carrie szó szerint szétveri Big fején a menyasszonyi csokrot, az szerény véleményem szerint végre teljesen rendben volt mind képileg, mind dramaturg szempontjából - tényleg veszettűl szarul éreztem magam utána, amiért férfitársam ilyen csúnyán elbánt ezzel a törékeny nővel! Az összetört ex-leendő Mrs. Prestont barátnői kanalazzák fel az aszfaltról, tanúbizonyságot téve az eltéphetetlen barát(nő)i kötelékek fontosságáról, miközben saját magánéletüket is rendbe kellene tenni - hiába, ilyen egy modern nagyvárosi szingli! Bár a körülöttem élő nők közti barátságok valahogy sosem tűnnek ilyen bársonyosnak, azonban azt még én sem gondoltam volna, hogy egy nő (Carrie) képes lenne szemtől-szembe leidiótázni barátnőjét (Miranda) - alaposan össze kell kapnom magam, ha hasonló diskurzusokat szeretnék felidézni barátaimmal.. Hiteles volt és mellbevágó - a sorozatnak is a dialógusokban rejlett az ereje.

Ki kell térnem egy számomra különösen aktuális motívumra, ez pedig Samantha Jones viszonya - elsősorban önmagával. Párkapcsolat ide vagy oda, az ember legyen jóban (és legyen jó!) saját magához! A negyvenes éveitől éppen elköszönő Samantha dobja irígylésre méltó párját a fiatal Smith Jerrod személyében, hogy újra száz százalékosan odaadhassa magát valakinek, akihez "49 éves viszony fűzi". Kétségbeejtően szegényes tapasztalataimmal - legalábbis ami a párkapcsolatokat illeti - a hátam mögött éppen ugyanezt az utat járom, amely azért őszintén remélem, nem tart ki majd 50 éves koromig. Különös, hogy a sok elítélő vélemény után pont ettől a filmtől kapok először megerősítést - erre ismét nem számítottam.

Végezetül... /spoiler-mentes övezet következik/ Elmondhatom, ez a film nem nekem készült, több szempontból sem tartozom a célközönséghez, ettől függetlenűl számomra is volt mondanivalója és ez engem lepett meg leginkább. Mindig is azon a véleményen voltam, érdemes vallatóra fogni az ellenkező nemet a filmben boncolgatott kérdésekben, hiszen autentikus választ csakis a nőktől kaphatsz. Nos, ezalatt a több mint két óra alatt még kérdeznem sem kellett, a négy nő szívesen beszélt magától is - csak szűrni kellett a lényeget keményen. Ha egy SATC-epizód olyan, mint egy nutellás szendvics, akkor a film egy ujjnyi vastagon megkent nutellás szendvics - ha szereted a mogyorókrémet, boldogan veted majd bele Magad, ha viszont nem, a legkévésbe sem érdekel mivel pakolták meg.

Lábjegyzet gyanánt: ezt a postot nem megkésett kritikának szántam, sokkal színvonalasabb írások is születtek más, hozzáértő esztéták tollából a filmről, csupán szerettem volna megosztani azt a két-három gondolat-fodrocskát, amit a film megnézése váltott ki belőlem. Ennyi.