Medium Format Life

A méret a lényeg! Vagy mégsem? Vagy mégis?

Nézőpont kérdése - jön a kézenfekvő válasz, most pedig jön az én válaszom, az én aspektusaimmal!

Ez a csinos ábra a Mamiya cég egyik oldaláról származik, ahol is arról próbálják meg meggyőzni az olvasót, hogy minél nagyobb CCD-jű fényképezőgépet választ, annál nagyobb lesz a boldogság (a cég profitjáról nem is beszélve). Ami végső soron igaz is, kár szépíteni a dolgot - a tények makacs dolgok! A képlet rém egyszerű: nagyobb lapka, több és nagyobb pixel, kevesebb zaj, harsányabb színek. A jobb körülmények (elméletben) jobb eredményeket szavatolnak, tehát a cég nem hazudik. Vegyünk 180 fokos fordulatot és nézzük meg egy kicsit a gyártó szemszögéből is a kérdést, a képlet nem sokat változik - fogalmazzunk úgy, átvisszük X-et az egyenlet másik oldalára. Hogyan gyárthat a Mamiya jobb fényképezőgépeket, és adhat el belőlük még többet? Ha nagyobb CCD-t pakol a vázra - rendben van, kicsit sarkítottam a dolgon, ennél nyílván összetettebb a képlet - de a lényegen ez mit sem változtat, valjuk be!

Talán nagyképűségnek hathat szánalmas kis életem vonalát egy ekkora gyártó és innovátor üzletpolitikájához hasonlítani, de most akkor is valami hasonló fog következni.. Maradjunk is akkor a fényképezésnél! Bár szeretném azt hinni, hogy tehetséges fotós vagyok - maradjunk azonban a realitások talaján és cseréljük le a tehetséges jelzőt lelkesre! Kezdetben egy bridge-kategóriás Fujival toltam az ipart, aztán felfedeztem a tükörreflexes gépek világát. Eljött aztán az a nap is, amikor megajándékoztam magam egy Nikon D80-as masinával - és borzasztóan elégedett voltam. Pár nappal később megtudtam milyen egy full frame-es géppel fényképezni (az én gépem CCD-je - ez a lapka felelős a kép digitális leképezéséért - kisebb, mint a 35 mm-es hagyományos "filmkocka", ellenben a full frame azonos méretű vele). Aki pedig figyelt egy bekezdéssel feljebb, tudja, hogy a nagyobb lapka nagyobb élményt jelent. Aztán jöttek az objektívek: ha azt szeretném látni a képen, amit elképzeltem, nagyobb fényerejű, szebb rajzolatú lencsék kellenek. Ha nincs elég fény, vaku kell; szereztem azt is! Azonban szembetaláltam magam a vakuk csúcsragadozójával, de miért is állnék meg itt, ez a ketyere már több vakut is vezérelhetne, vezeték nélkül. Újabb lépcsőfokok, újabb igények - egyik a másik után.. A fotóimmal sem voltam tökéletesen elégedett - a mai napig nem vagyok az.. Irígykedve néztem a profik portfolóit; könyveket vettem hát, tutorialokat olvastam és rengeteg képet lőttem, amiknek jó, ha 5%-át tartottam meg. Ami fél éve még a legjobb fotóm lenne, ma már biztosan nem ütné meg a mércét. Nagyképűség ide vagy oda, jó úton haladok, ezt bizonyítják a számok is, már ami a hozzászólásokat és a letöltéseket mérik a Flickr-en. Elég azonban tíz percet eltölteni az oldalon és lefogadom rögtön találsz legalább tíz embert, aki egy nap alatt annyi dícséretet zsebel be, mint én egy hónap alatt.

Hova vezet hát az örök elégedetlenség? Egy boldogtalan, megkeresedett élethez? Őszintén? Nem hiszem.. Ha nem vagyok elégedett, vagy vágyom valami újra, valami jobbra - biztos lehetsz benne, hajtani fogok, míg el nem érem a célom; ha feladnám, akkor lennék igazán csak elégedetlen - az pedig az a fajta elégedettlenség lenne, amely a fent említett boldogtalan, megkeseredett élethez vezetne. Véleményem szerint, ha nem lennének elégedetlen emberek, a mai napig lovaskocsikkal közlekednénk, de legalábbis kétütemű, elavult ócskavasakat hajtanánk - de biztos vagyok benne, hogy ezt a postot sem a hófehér Macemen írnám (Steve Jobs legendásan elégedetlen ember lehet). Mi lenne akkor, ha így lenne? Semmi, élnénk a kis életünket, mint most - no de valóban nem számítana a különbség?!

Hiszem, hogy számít. Hiszem azt is, hogy holnap jobb fotókat fogok lőni, mint ma, jobb kódot gyártok, mint múlt héten - és azt is, hogy többen olvassák a blogom, mint eddig. Ha nem így lesz, több fotót kell átnyálaznom, több kompozíciót kell ellesnem, többet (vagy éppen kevesebbet) kell retusálnom. Jobb, elegánsabb kódot tervezek, jobban optimalizálok, még többet tesztelek, végezetül pedig: megpróbálom összeszedni magam és tisztességes postokat gyártok (és talán több önkritikát is gyakorolhatnék).

Már pedig ha így teszek lefogadom, csak közelebb kerülhetek a céljaimhoz, mind szakmailag, mind erkölcsileg - és igen, anyagilag is. Akkor pedig talán meglesz a full frame-es vázam is - de miért állnék itt meg? Vess még egy pillantást arra az ábrára ott fent, és látni fogod: a 35 mm csak a kezdet..