Gumicukor

Ma érdekes (érdekes? egy fenét érdekes!) felfedezést tettem, miszerint az időt rengeteg, sokkal értelmesebb egységekben is mérhetem másodpercek vagy éppen órák helyett. Vegyük például a gumimacikat - mindenki szereti a kis színes macikat, igaz? Történetesen nálam ez erősen hangulatfüggő, van hogy rá sem bírok nézni, máskor pedig hármasával lapátolom be őket színtől és formától függetlenül. Perpillanat ez utóbbi állapot az uralkodó, de ez most nem is olyan fontos. Gumicukrot enni jó dolog, nagyon jól mutatnak a kis színes, rugalmas és fényesre viaszolt dögök - fogalmazzunk úgy, vizuális síkon támadnak első körben. Aztán - hála a sok ízfokozónak és a cukornak (elnézést édesítőszernek) - isteni finomak! Természetesen, mint minden gumi-ínyencnek nekem is megvannak a kedvenc színeim, történetesen a piros és a narancs, de például a fehér és a citromsárga macikra nézve jobbára ártalmatlan vagyok: csak végszükség esetén fanyalodom rájuk. Azonban vegyük észre, a gumicukor-evészet erősen pótcselekvés jellegű - én személy szerint még sosem ültem le csak úgy színes macikat rágcsálni. Ennél fogva aztán kitűnően lehet minden tevékenységet aszerint osztályozni, hány maci életét oltom ki közben.

A fenti eget rengető bölcsességre zuhanyozás közben figyeltem fel, mely tevékenység egészen pontosan 3 (három) maci elfogyasztása alatt ment végbe. Figyelemreméltó, és a társadalom számára kétségkívül nélkülöhetetlen kutatásaim eredményeiként a következő számadatok birtokába jutottam:

- Kávéfőzés: 1 maci

- Mosogatógép megpakolása /terítékek számától függően/: 1, illetve 2 maci

- Napi sajtó elolvasása /a külpolitika napi állásától függően/: 3-4 maci

- Egy-egy epizód a kedvenc sorozatomból: 5-6 maci, ha reklám is van: 8 maci

- Egy fotó retusálása átlagosan 1 maci, ha portréról van szó, bizonyos esetekben 2 maci

- Egy átlagos telefonbeszélgetés lezavarása maximum 2 maci életébe kerül /ha álcázni kell a majszolást, csak egyre jut idő/

Vannak szabályok is, természetesen! Először is, tilos a portékát egyben lenyelni. Másodszor, tilos a macikat más édességgel keverni; a többi szabály pedig annyira jelentéktelen, vagy érdektelen, hogy le sem írom. Tulajdonképpen ez az egész gumimaci-mizéria teljesen felesleges és értelmetlen - ellenben két nap alatt ismét úgy rászoktam ezekre a kis színes bigyókra, hogy fel sem tűnt, mennyi teljesen felesleges - és felteszem káros - anyagot tömtem magamba teljesen önként és dalolva (tényleg, egy Rolling Stones szám hány maci?). Arra azért jó volt ez az egész mizéria, hogy ismét elgondolkozzam azon, mennyi mindent fenntartások nélkül megeszek, s itt most egyáltalán nem az édességről, vagy az étkekről van szó. Teljesen átszoktunk a műanyag életre, elég csak a közvetlen környzetemben körülnézni. A moziban termékeket nézünk, jobbára mondanivaló nélkül; a rádióból végtelenül leegyszerűsített, futószalagon gyártott popzene szól, a dalszövegeket jobban jársz, ha meg sem érted - feltéve ha van egyáltalán. A könyveket kilóra mérik a boltban, nem tartalomra (abszolúte nem számít mi van a lapokon, csak az oldalak meg a színes képek száma dönt), az újságok szűrik és manipulálják a híreket, a tv-ről pedig jobb, ha nem is beszélünk.. Én pedig tömöm magamba a gyümölcsös ízű és szagú zselatin-mackókat, ahelyett, hogy ennék egy barackot vagy pár szem epret. Persze a gyümölcsök meg gázzal érleltek, esetleg génkezeltek hogy annyira tökéletesek és nagyok legyenek, hogy biztosan betedd a kosaradba őket. Hogy ne csak ujjal mutogassak, bevallom én sem vagyok ártatlan ebben a játékban: válogatás nélkül az összes fotómhoz hozzányúlok, megretusálom őket - így eltűnnek a bőrhibák, harsányabbak lesznek a színek, drámaibb hatást kölcsönzök a magas kontraszttal és még felsorolni is sok, miket művelek a "siker" érdekében. Az idézőjel azoknak a keveseknek szól, akik megtanulták értékelni a tiszta dolgokat tökéletlenségeikkel együtt, s nem engedik becsapni magukat - nekem sajnos ez nem mindig jön össze. Ezek az emberek megkeresik azt a pár képemet, ami valóban jól sikerült és nem kellett feljavítanom mindenféle trükkel, vagy fennmaradnak hajnali 2-ig, amikor az értékes filmeket adják a csatornák, de ők azok, akik kétszer annyit fizetnek a bio-barackért, vagy éppenséggel nem a borító alapján választanak könyvet hétvégére.

Végső soron hálás lehetek a gumimaciknak, ismét eszembe juttatták, hogy sokszor milyen gyarló vagyok és felszínes. Ma elfogy az utolsó zacskó cukor, holnap pedig megnézek egy tartalmas filmet, ezúttal cukor, szirup és hozzáadott aromák nélkül! A fotóimat azonban - tartok tőle - ma is, holnap is retusálni fogom - mert én sem vagyok hibátlan, nem úgy mint ez a piros gumimaci a kezemben: ez mindig makulátlanúl fényes és tökéletes maci-formájú - ráadásul az íze is mindig ugyanolyan jó! Már majdnem annyira jó, mintha egy igazi gyümölcsbe harapnék..

A bejegyzés megírása során 8 gumimacit fogyasztottam el. Na jó, tizet.