2008. július 8., kedd

A René Lacoste legenda

Kétlem, hogy bemutatásra szorulna az a brand, amely ugyanúgy a tápláléklánc előkelő helyén tanyázik a divat őrült világában, mint ahogy a tőle elválaszthatatlan hüllő saját territóriumán belül. Azonban mennyit tudunk az emberről, akinek a krokodilos pólókon kívül még megannyi mindent köszönhet a tenisz-társadalom? Korántsem annyit, mint gönceiről - ezt bármiben lefogadom - pedig a "Krokodil" legendája legalább ennyire izgalmas, s ezt rögvest be is bizonyítom!

Az egész 1927-ben kezdődött, amikor is négy lelkes és kellőképpen pimasz francia tenisz-tehetség - a csúfos 5-0-ás, és az azt követő 4-1-es vereségre rácáfolva - elorozta a Davis Kupát az amerikaiktól. Ők voltak a tenisz-világ "Négy Muskétásai" - név szerint Jean Borotra, Jacques Brugnon, Henri Cochet és végül de nem utolsó sorban a zseniális René Lacoste. A győzelmet - mint minden valamirevaló nőt - nem megszerezni nehéz, hanem megtartani; a francia négyesnek ez '27-32-ig sikerült is, ennél tovább csak az USA bajnokai bitorolták a címet - semmi kétség nem férhet hozzá, igazi klasszisokról van szó - akik mindent megszereztek, amit csak akartak, feltéve ha volt olyan, amilyük nincsen. Az igazat megvallva Lacoste híján volt valaminek, ami a három társának már megadatott: nem volt saját bejáratú beceneve! Fogalmam sincs, mennyire érdekelte ez a derék franciát - szerény véleményem szerint magasról tett rá - azonban a sors ezúttal is kegyes volt hozzá: egy igen fontos meccs előtt fogadást kötött kapitányával, miszerint ha nyer, jutalmul egy krokodil-bőr táskával jutalmazza meg amaz. Természetesen René nyert, a csapatkapitány pedig szavatartó ember volt, így hát Lacoste két ajándékkal is gazdagabb lett. A táska mellé az amerikai közönségtől bezsebelhette a tekintélyt parancsoló "Krokodil" becenevet - kitartó játéka, makacs habitusa miatt és mert ha pályára lépett, sosem engedte el "prédáját".

A Krokodil a pályán

Lacoste fenti erényei és eredményei révén már bőven kiérdemelte, hogy csak a legnagyobbak közt emlegessük, azonban Ő nem érte be ennyivel. Nem csak a pályán remekelt, szellemi tőkéjét is bevetette, s csakhamar bebizonyította, hogy más területeken is terem babér számára. Ügyes kezű jóbarátja, Robert George meglepte egy krokodillal, melyet arra a blézerre hímeztetett fel, amelyet a tornák alatt viselt. A pályán sem szívlelte az egyen-öltözéket, s arra gondolt, miért kellene a legnagyobb játszmák közepette a hagyományos és mindemellett rém kényelmetlen (és unalmas) göncöket viselnie, amit a szövetség aggat rá? Tervezett hát magának újat - így született meg a klasszikus tenisz-póló, melynek anyaga laza szövésű pamut volt ("petit piqué") hogy jól szellőzzön és szivacsként szívja magába a verejtéket. Ezek a hagyományosan fehér és rövidujjú, bordázott gallérú pólók azonnal óriási sikerre tettek szert, olyannyira, hogy a textilgyáros André Gillier támogatásával megalapították krokodil-emblémás póló- és sikergyárukat a La Chemise Lacoste-ot. A többi már történelem.. :)

A történetnek azonban itt még mindig koránt sincs vége.. A "krokodil" nem csak a ruhákkal volt elégedetlen! Akkortájt az ütők még fából készültek, nehezek voltak és a fogásuk sem volt az igazi. Rájött, ha ragasztó-szalaggal tekeri körbe a markolatot, annak jobb lesz a fogása, s biztos kézzel fogadhatja a legaljasabb szervákat is. Ezt a ravasz húzását egy szempillantás alatt elleste mindenki a pályán, de Lacoste nem érte be ennyivel; 1963-ban - nem kis meglepetést okozva a tenisz-társadalomnak - egészen formabontó ütővel rukkolt elő: a fával ellentétben ez cső-keresztmetszetű acélból készült. Találmányát levédette, s Európában a Lacoste égisze alatt, Amerikában pedig a Wilson-nal karöltve árulni kezdte. A siker nem maradt el, meccsek százait nyerték a T-2000-esekkel. Az erkölcsi és anyagi siker pedig újabb és tökéletesebb ütők készítésére sarkallta a mestert. Végezetül tényleg csak egy mondatban említeném meg, hogy a labda-adagoló gépek megszületésében sem vétlen a fickó: még a huszas évek végén, két meccse közti felkészülés idején kacérkodott a gondolattal, mi lenne ha egy adogató masinéria segítségével tökéletesíthetné ütéseit? A remek gondolat nem hevert sokáig parlagon, meg is alkotta a gépet, melyre mint minden adagoló-gépezet ősére tekinthetünk vissza könnyes szemmel.

A legendás label

Ha csak minden második soromat olvastad el - és ebben az esetben igazán szégyeld magad - akkor is tisztában kell hogy légy vele, nem mindennapi ember volt René Lacoste; személy szerint pedig bízom benne, ha legközelebb belebújsz egy krokodil-emblémás holmiba, nem csak a vegytiszta stílust viseled majd Magadon, hanem az alkotás szűntelen vágyát, a késztetést hogy az átlag fölé kerekedj - és ott is maradj; nem kétséges, hogy a "Krokodil" már ott van - 1996 óta egészen biztosan.

Nincsenek megjegyzések: